Elérkezett az utolsó hétvégém, amikor egy jót ehettem. Igen jót, mert ez a cucc elég jó volt, vitt egy kis színt a hétköznapjaimba. Főleg ahhoz képest, ami az elkövetkezendő hetekben lesz.

Talán ez az unalmasnak, és bizarrnak tűnő zabkása fog a leginkább hiányozni.

A versenyfelkészülés legnagyobb ellensége az idő. Rá kell hogy gyere, amíg ez tart, addig bizony kupi van a lakásban, nincs időd a barátaidra, mert edzésre kell munka után rohannod, sőt, hétvégén a családot is maximum kutyafuttában látogathatod meg, mert főznöd kell és felkészülnöd a következő hétre. Az egész egy óriási áradat, ami magával sodor és csak a végén van kiszállás. A végén, amikor már lezajlottak a versenyek. Most jövök rá, hogy lehet tudatosan is sodródni, ami ebben az esetben nagyon megkönnyíti a dolgom. Alig kapok levegőt, már is következik egyik feladat a másik után. Reggel munka, este edzés, bevásárlás, főzés/sütés, dobozolás, átgondolása a másnapnak, hogy minden a szokott rutin szerint menjen, fürdés, alvás. Ja, és mellette megmaradni nőnek, szeretőnek, gondoskodó párnak. Hihetetlen, de ÉLVEZEM. Élvezem az életem, imádom, hogy nincs egy lélegzetvételnyi időm sem. Ha lenne, elvesznék.

Persze attól még, hogy én diétán vagyok, Csabi még tolhatja agyba főbe a szénhidrátot. A hétvégén ismét alig léptem ki a konyhából, ami őszintén szólva nem is annyira bánt. Egyébként is, de mostanában meg főleg kiélem magam ezeknek az elkészítésén, hiszen ha már enni nem, nézni még lehet... és beleszippantani a sütis tányérba! :)

Végül, ha belefuttok néhány szem linzerecskébe, vagy pár szelet pitécskébe, ne maradjon el utána a ledolgozása! :)