Most javában a versenyfelkészülésemről tudok a legtöbbet írni, hisz ez van jelen az életemben napi szinten. Azonban nem kell sokáig várni, hogy ellepjék a jobbnál jobb receptek, és trükkök a blogot azért, hogy vitálisabban érezd magad a mindennapjaidban.

Napok óta gondolkozom rajta, hogyan fogalmazzam meg azt, ami mostanában történik velem a viszonylag alacsony szénhidrátbevitel miatt. Azt fontos leszögeznem, hogy egyáltalán nem vagyok hisztis vagy kiszámíthatatlan, nincsenek dührohamaim. A megvonás inkább abban mutatkozik meg, hogy nem vagyok a hétköznapi teendők ellátásában aktív. És itt természetesen nem a munkát, vagy az edzést értem. Tudod mi vagyok mostanában? FAPOFA... Ez a legtalálóbb szó, ami rám illik ebben a folyamatban. Az éremnek két oldala van, most viszont azt a két oldalt nézzük, ahol az idegbetegség és a higgadt, de "unott" arckifejezés áll egymással szemben. Én inkább az utóbbit választom. Nem mutatkozok túl jó társaságnak, de azért kicsit büszke vagyok magamra, hogy ilyen jól viselem az egészet. Nem a túlélésért, inkább a megélésért játszom. És hogy őszinte legyek, nagyon várom már a verseny utáni napokat, amikor bármit ehetek, első sorban a vajas kenyeremet és a puncsszeletemet. Persze nem picsogok, hisz én választottam és maximálisan elhatároztam, hogy ha ez kell ahhoz, hogy teljes megelégedéssel, magabiztossággal álljak 30-án a színpadon, akkor ez a minimum, amit megtehetek magamért. 

Amiatt, hogy minden napom gyakorlatilag ugyanolyan, mint a többi, kicsit elvesztettem azt a fajta izgatottságot, hogy na, 1 újabb kemény hét után mennyit változott a testem. Egyszerűen csak teszem a dolgom, szigorúan betartom Anita utasításait, és tartom az önuralmam. Hülyén hangzik, de a testem változását inkább járulékos eredménynek tudom be. Merthogy az oda vezető út az, ami az embert megtanítja olyan durva dolgokra, amire az életében nem gondolt volna. Megdöbbenek nap mint nap magamon, amikor például főzök Csabinak, hogy milyen trükkhöz folyamodok, hogy a leves vajon elég ízes e, vagy a tej nem romlott e még meg. Már most sokkal jobban tisztelem magam és elismerően tudok magamra tekinteni akár evésről, akár edzésről legyen szó vagy önfegyelemről.

Ebben a pár hétben, amikor már a pirosgyümölcs, a dió, a köles/kuszkusz, túró megvonásra került, leginkább a reggelik és a vacsorák azok, amik még némi izgalmat visznek a napjaimba.

A reggelim nem más, mint saláta, lenmagolaj, tojás, pufirizs. 

Vacsoraként pedig képzelj el egy pohárnyi proteinturmixot... :)

És ami az étkezések további részét képezik, azok ezek a színekben gazdag, ízletes finomságok:

A héten voltam a Gilda Max SE-nél megbeszélésen ami a versenyekről szólt, és volt egy kis csapatpózolás is. Kicsit izgatott voltam, hogy a még félkész eredmény alapján milyen kategóriába sorolnak majd, de csak pozitív impulzusok értek, tehát tudom, jó úton haladok. Megnyugodtam, meglesz a lemondások eredménye.

Csabi este 10-kor jött értem; a sikeres pózolás megünneplése gyanánt pedig elvitt (magával) hamburgerezni. Talán tesztelte a kitartásom? Nem tudom, csak azt, hogy alig vártam már az esti shakem kortyolgatását a meleg ágyban.

.